Szép lett a vége

A kétszeres montenegrói bajnok, legutóbb ezüstérmes FK Szutjeszka ellen játszotta idei első európai kupameccsét a DVSC-TEVA. A meccs előtt egyperces gyászszünettel emlékeztünk meg a napokban tragikus körülmények között elhunyt Komáromi Gáborra, akinek halála az egész magyar szurkolótársadalmat megrendítette. A gyászszünet alatt a kivetítőn videós összeállítást láthattunk Komcsiról. Labdarúgóink fekete karszalaggal játszottak. 

Az első negyedórában ismerkedtek a csapatok egymással, nem sok minden történt a pályán, ám a 16. percben René Mihelic szemfüles góljával vezetést szereztünk (a kapus a 16-os vonalánál fejelte ki a labdát, éppen a szlovén középpályásunk elé, aki átemelte a labdát Radovicson), és ezután már megélénkült a játék. A vendégek majdnem azonnal egyenlítettek egy szöglet után, Verpecz hatalmasat védett. Utána azonban ismét a Loki irányított, helyzeteket alakítottunk ki, ugyanakkor pontatlanul játszottunk, sok volt az eladott labda, rossz passz. A Szutjeszka egy idő után teljesen visszaállt, masszívan védekezett, és igyekezett tartani a labdát. A félidő végén kontrából egyszer megindultak, egy távoli lövéssel fejezték be a támadást, Verpecz bravúrral mentett szögletre. 

A folytatásban Bódi Ádám szabadrúgásai és távoli lövései jelentettek veszélyt. Az 58. percben hatalmas Loki-helyzet maradt ki, Bódi passzolt Szakálynak, akinek kapura tartó lövését a gólvonal előtt rúgta ki a védő. Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a vendégek. A 62. percben Jovanovic jobb oldali beadását Kulcsár alig lőtte a kapu mellé. A 71. percben növelte előnyét csapatunk: Korhut jobb oldali szöglete után Dusan Brkovics fejelt a hálóba! Három perc telt csak el, és már hárommal ment a Loki, ezúttal Sidibe talált be, Bódi bal oldali beadását az ötös bal sarka elől ballal lőtte a hosszúba. Nagyon belelendültünk, volt még több nagy helyzetünk. Az eredmény már nem változott, de így is jelentős előnnyel utazhatunk Niksicsbe, a jövő heti visszavágóra. 

Európa-liga, 1. selejtezőkör, 1. mérkőzés 
DVSC-TEVA – FK Szutjeszka 3-0 (1-0) 

Nagyerdei Stadion, 5744 néző. Vezette Crangle (Neeson, Eakin - északírek) 
DVSC: Verpecz - Jovanovic, Mészáros, Brkovics, Korhut - Mihelic, Varga J., Szakály, Bódi (Zsidai 85.) - Balogh N. (Sidibe 46.), Kulcsár (Horváth Zs. 66.) 
FK Szutjeszka: Radovics – Lukics, Ognjanovics, Sofranacs, Sztipejovics – Nikolics, Bozovics – Vucsics G. (Vucsics M. 59.), Kovacsevics, Vujovics - Fukui 
Gól: 1-0 Mihelic (16.), 2-0 Brkovics (71.), 3-0 Sidibe (74.) 
Sárga lap: Ognjanovics (46.), Brkovics (62.), Sofranacs (91.)

Szöveg: dvsc.hu

Kép: MTI

http://nb1.blogstar.hu/./pages/nb1/contents/blog/13948/pics/lead_800x600.jpeg
Debrecen,Európa liga
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?