Koltai Tamás egy évre Paksra igazolt

Haladjunk időrendi sorrendben. A nyáron Győrből az ismert okok miatt szerződtél Székesfehérvárra, majd pedig az átigazolási időszak utolsó óráiban Paksra vezetett az utad. Miért döntöttél így?
Győrben olyan dolgok történtek, amelyek hatására szinte az egész csapat eligazolt a nyár folyamán. Pedig úgy gondoltam, hogy ha lehet, akkor az ETO-tól fogok visszavonulni. Az élet mást hozott, és váltani kellett. A Videoton ajánlatát fogadtam el, hiszen elég komoly perspektívát nyújtottak még a nyár elején. Azóta Fehérváron is elég sok változás történt, távozott a vezetőedző, és az elmúlt napokban több igazolás is történt, amivel elég sokan lettünk a keretben. Egyeztettem a vezetőséggel, és utána a több játéklehetőség reményében döntöttünk úgy, hogy kölcsönben folytatom. Beszéltem Haraszti Zsolttal, elmondtuk egymásnak, hogy mit szeretnénk, majd egy rövid gondolkodást követően úgy döntöttem, hogy vágjunk bele. Örömmel, és a nagyobb szerepvállalás reményével érkeztem Paksra.
 
Mit vársz ettől az egy évtől?
Szeretnék minél többet pályán lenni, jól és eredményesen játszani, ami egyben a csapat sikerét is jelentené. Utóbbi egyébként a legfontosabb!
 
Esetleg más klubok is érdeklődtek irántad?
Inkább még a nyáron, mielőtt a Vidihez szerződtem volna. Nem mondom, hogy most sem merült fel más lehetőség, de meg kell mondanom, hogy Csertői Aurél személye igen sokat nyomott a latban. Dolgoztam már vele, ismerem a munkáját, így nem sokat hezitáltam mikor a Paks mellett tettem le a voksomat.
 
Mennyire vagy tájékozott rólunk?
Azt tudom, hogy tavaly egy nagyon szép eredményt ért el a PAKSI FC, az ötödik helyen végzett. Tudom, hogy csak magyarok alkotják a keretet, ami számomra roppant szimpatikus. Tetszik, hogy olyan játékosokban is gondolkodnak, akik nem tartoznak a sztároltak közé, de mégis értéket jelentenek a magyar labdarúgásban.
 
Csertői Aurél vezetőedzőn kívül kiket ismersz a csapatból?
Több játékost személyesen is ismerek, mint például Molnár Pétert, de a szakmai stábból is van ismerős. Tököli Attilára gondolok, vele még a válogatottnál találkoztam.
 
Ebben az esztendőben eddig elég hányatott volt a sorsod. Mennyire vagy rendben mind lelkileg, mind fizikálisan?
Az elmúlt pár hónap valóban elég zaklatott volt, de ennek ellenére fizikálisan rendben vagyok. Ugyanakkor fejben mindenképp tisztulnom kell egy kicsit. Korábban hosszú ideig minden rendben volt körülöttem. Ez eléggé megváltozott, de most, hogy rendeződtek a dolgok, nem kell hozzá hosszú idő, és fejben is teljesen rendben leszek. Ha meg úgy nézem, hogy új közegbe kerültem, új impulzusok érnek, akkor ebből még akár egészen jól ki is jöhetek. Mindenesetre azon leszek, hogy hasznos tagjává váljak a Paksi FC-nek!
(forrás: paksifc.hu)

 

Címkék: Paks, Videoton
http://nb1.blogstar.hu/./pages/nb1/contents/blog/20014/pics/lead_800x600.jpg
Paks,Videoton
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?