Kovács Zoltán: "Sikeresnek értékelem az átigazolási időszakot"

Hétfőn éjfélkor lezárult az átigazolási időszak, melynek tulajdonképpen a hajrájában csatlakozott a Vidihez. Hogyan értékeli az elmúlt néhány hetet?

Sikeresnek értékelem. Egy dolog miatt van hiányérzetem, hogy csatárt egyelőre még nem sikerült igazolnunk. Az egyelőre szót mindenképp kiemelném, hiszen szabadon igazolható labdarúgóval még minden további nélkül megegyezhetünk, ha úgy alakul. Most épp ezen dolgozunk, meglátjuk, mi lesz belőle. Annyit azonban elárulhatok, hogy nagyon közel jártunk ahhoz, hogy tető alá hozzunk egy hatalmas igazolást. A Premier League-ből hoztunk volna egy csatárt, és már a repülőjegye is le volt foglalva, végül vasárnap este kapott Franciaországból egy ajánlatot, azzal pedig nem tudtunk versenyezni. Őt ugyan elvesztettük, de az élet nem áll meg, keményen dolgozunk tovább, hogy még erősebb legyen a Vidi. Most a szabadon igazolható labdarúgók közül tudunk szemezgetni, de csak akkor fogunk igazolni, ha valóban erősítést jelentő játékossal tudunk megállapodni. Csak azért nem fogunk ide játékost hozni, hogy eggyel több csatár legyen a keretben.

(Forrás: vidi.hu)

A közelmúltban talán valamivel kisebb nyomást jelentő feladatai voltak, mégis úgy tűnt, pillanatok alatt sikerült felpörögnie, és felmérni az adott helyzetet a Vidinél. Ezt jelzi, hogy néhány nap alatt jelentősen átalakította a keretet. 

Való igaz, hogy teljesen más jellegű feladatom volt Siófokon és a Vasas akadémiáján is, azonban azt a munkát is nagyon élveztem, és akár csak itt a Vidinél, ott is becsülettel, és teljes odaadással dolgoztam. Valóban nagyon gyorsan kellett felvennem az új ritmust, de szeretem a kihívásokat, és szeretem ezt a munkát. Próbáltam minél gyorsabban felmérni a helyzetet, és igyekeztem megtalálni a legjobb megoldást. Mindenki tudja, hogy a Vidi milyen célokért küzd minden évben, az volt a legfontosabb, hogy olyan játékosokkal erősítsük meg a keretet, akik segíthetnek nekünk abban, hogy elérjük a céljainkat. Egyúttal szeretnék köszönetet mondani a tulajdonosnak, Garancsi Istvánnak, hogy minden feltételt biztosít ahhoz, hogy a megfelelő mederben folyhasson a szakmai munka, illetve valamennyi dolgozónak itt a klubnál, aki bármiben is segített az elmúlt néhány hétben. Mindenki nagyon gyorsan felvette a munkatempómat, illetve gyorsan alkalmazkodott az elvárásaimhoz, ezzel is nagy segítséget nyújtva nekem.

Többször is elmondta, hogy az idő nem sürget bennünket, nem kell kapkodni edzőkérdésben, de azért most, hogy lezárult az átigazolási időszak, ez lesz a következő nagy kihívás. 

Azért nem most kezdek el ezzel foglalkozni, hiszen miközben az új játékosok megszerzésén dolgoztam, folyamatosan kerestem azt az edzőt is, aki minden szempontból megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a csapat teljesíteni tudja a kitűzött célokat. Ma már ott tartunk, hogy kialakult egy jól látható kör, melyben a szóba jöhető edzők szerepelnek. Most mélységeiben kell megvizsgálnunk a jelölteket. A Vidinek adott a jól felépített belső rendszer, kialakult a játékoskeret, és megvannak a célok. Az én értékrendemben a modern és jó edző egyben jó pedagógus, jó pszichológus is, színvonalas edzéseket tart, megtalálja a közös hangot a játékosokkal, emellett sikerül elérnie, hogy magas szintű legyen a csapat munkamorálja és a fegyelem is. Egy mai, modern edzőnek ezt mind tudnia kell. Én pedig ilyen edzőt keresek.

Címkék: Videoton
http://nb1.blogstar.hu/./pages/nb1/contents/blog/20015/pics/lead_800x600.jpg
Videoton
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?