Kis, pesti rangadók

Haladás–Diósgyőri VTK (15.30)

A Haladás Sopronban fogadja a Diósgyőrt, mert a szombathelyi stadion átépítése már javában tart – egészen pontosan a rombolásnál tartanak. Mészöly Géza csapata ebben a bajnokságban csak a Ferencvárostól és az Újpesttől kapott ki pályaválasztóként, de ennek most nincs sok jelentősége, hiszen szinte otthon is idegenben szerepel majd a Haladás. 

"A hazai győzelem lendületet kell, hogy adjon a csapatnak – mondta a DTVK hivatalos honlapjának Egervári Sándor. – Merészebb terveink vannak annál, mint hogy a kilencedik helyen végezzünk. Szükségünk van a számunkra pozitív meglepetésekre. Győzelemre fogunk játszani, de nem leszünk elégedetlenek akkor sem, ha egy pontot szerzünk a jó formában lévő Haladás ellen. Nem szeretnénk fejjel rohanni a falnak. A biztonságos védekezés mellett hatékony támadójátékot igyekszünk majd felvonultatni. Bizakodva indulunk neki ennek a küzdelemnek is."

A Diósgyőr már pénteken elutazott Sopronba. 

Újpest–Debreceni VSC

Továbbra sem ülhet le a hazaiak kispadjára Nebojsa Vignjevic, akit még a tavaszi első meccsen küldtek el a kispadról, amiért két mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A lila-fehérek október 17. óta veretlenek. A csapat jól kezdte a tavaszt, hiszen a Videoton ellen nyert (1–0), az MTK-val pedig döntetlent játszott (1–1). Mindkét mérkőzésen gólpasszt adó Lencse Lászlóval vélhetően a Debrecen védőinek is lesz baja. 

"Mondhatni hatpontos mérkőzés következik, hiszen a második és a harmadik találkozik egymással, de a helyezés nem is számít, mert a két együttes összecsapása mindig rangadónak nevezhető – fogalmazott a dvsc.hu-nak Kondás Elemér, a Loki vezetőedzője. – A lila-fehérekkel rendre jó mérkőzéseket szoktunk játszani, ezúttal is erre számítok. Az Újpest is két nehéz meccsen van túl, hiszen a Videotonnal és az MTK-val játszott, négy pontot behúzott. Jól szerepelnek a bajnokságban, és bizonyára arra törekszenek, hogy hazai közönség előtt ezúttal is sikeresek legyenek. Vannak veszélyes, jó játékosaik, akikre figyelni kell. Dinamikusan futballoznak, próbálnak támadni, de mi is igyekszünk mindig erre törekedni, így egy kiélezett találkozóra van kilátás. Holman Dávid a válogatottnál összeszedett egy kisebb sérülést, de remélhetőleg szombatra rendben lesz. Lázár Pál a hét elején bajlódott sérüléssel, ám az ő játékára is van esély."

MTK–Békéscsaba (15.30)

Érdekes, hogy a két csapat a 2015/16-os szezonban már három alkalommal találkozott, de az esélyesebb MTK egyetlen meccset sem tudott nyerni a lila-fehérek ellen. Ennek ellenére a hazai együttes a találkozó favoritja, még akkor is, ha a Vasas stadionjában rendezik a találkozót. A kék-fehérek eddig egyszer kaptak ki pályaválasztóként, a vendégek pedig egyszer nyertek idegenben. Ez alapján sima hazai győzelmet várhatunk, de a Békéscsaba egy hete a Videoton ellen is szerzett egy pontot idegenben. 

Paks–Vasas (15.30)

A Paks nem szerepel rosszul hazai környezetben, de a gárda már hosszú ideje, november 21. óta nyeretlen. Igaz a tavasszal még csak egy találkozót tudott le. A Vasas – ha csak a múltból indulunk ki – nem sok eséllyel utazik Paksra, mert az eddigi nyolc látogatásából egyetlen egyet sem tudott megnyerni. Ebben a bajnokságban sem túl acélos idegenben.

"Fontos mérkőzés lesz a szombati, amikor a Vasast fogadjuk hazai pályán – mondta Csertői Aurél a paksifc.hu-nak. – Ha vesszük az őszi utolsó mérkőzéseinket, és a legutóbbi debrecenit, akkor elmondhatjuk, hogy rossz szériába kerültünk. Ezen mindenképp változtatni szeretnénk. A jelenlegi magyar bajnokságban minden mérkőzés háromesélyes, így ilyen a miénk is, de hazai pályán a három pont itthon tartása a cél."

„A hazai győzelem után természetesen pont vagy pontok megszerzését várom a Paks elleni mérkőzésünkön – nyilatkozta a Vasas honlapján a csapat vezetőedzője Michael Oenning. – Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Remélem, hogy a Haladás elleni sikerünk komoly lökést ad majd és nem térünk haza pont nélkül. Természetesen ismerjük szombati ellenfelünk játékát, alaposan felkészültünk belőlük. Úgy vélem, számunkra némi előnyt jelent, hogy mi már két tétmérkőzésen is túl vagyunk, míg a Paks eddig csak egy meccset játszott. Ezen a találkozón nem nekünk kell diktálni a játékot, hanem az ellenfelünknek, amelynek ráadásul ez lesz az idei első hazai összecsapása, így valamelyest nagyobb teher nehezedhet a paksiakra.”

Puksás Akadémia–Videoton (15.30)

A meccs, amelyen mindkét csapat otthon játszik, hiszen stadionja átépítése alatt a Videoton is Felcsúton rendezi a mérkőzéseit. A Vidi tíz idegenbeli mérkőzésen mindössze hat pontot szerzett ebben a bajnokságban. 

„Nagyon fontos, hogy két jó mérkőzést játszottunk eddig tavasszal. A Diósgyőrt hazai pályán legyőztük, a Ferencváros ellen az elképzeléseinket megvalósítottuk, kontrolláltuk a meccset, még a helyzeteink is megvoltak, éppenséggel csak ki kellett volna használni őket. Nagyjából elégedettek lehetünk az eddigi teljesítményükkel, de most már csak előre tekintünk, a soron következő mérkőzésre koncentrálunk, abból próbáljuk meg kihozni a maximumot. Hárman is eltiltottak lesznek, de minden posztra két közel azonos képességű játékos áll rendelkezésünkre, így meg fogjuk oldani mindenkinek a helyettesítését. Nagy meccs lesz a szombati, a két klub nagyon jól ismeri egymást, igazi presztízscsata várható. Ősszel 2-0-ra vezettünk Székesfehérváron, mégis sikerült kikapnunk, mindent elkövetünk, hogy ezúttal mi ünnepeljünk a végén. Mind a két csapatnak nagyon jó játékosai vannak, alaposan felkészülünk a meccsre, égető szükségünk van a három pontra.” – nyilatkozott Robert Jarni a hazaiak vezetőedzője a Puskás Akadémia honlapján. 

Bp. Honvéd–Ferencváros (18.00)

A fővárosi derbin a kispestieknek javítaniuk kell az eddigi szereplésükön. Marco Rossi csapata két vereséggel kezdte a tavaszt, ellenben a Ferencváros kettőből, kettőt nyert tavasszal. A csapatok vezetőedzőit a honvedfc.hu szólaltatta meg.

Marco Rossi (Honvéd): - A Ferencváros nagyon nehéz ellenfél, de ezzel nem állítunk semmi újat. Azt kell figyelembe vennünk, hogy ha úgy fogunk játszani, ahogy a DVTK ellen az első félidőben, akkor még azt is elfelejthetjük, hogy esélyünk van a mérkőzésen. Viszont, ha a DVTK vagy a Haladás elleni második félidőt tudjuk alapul venni, azokkal a teljesítményekkel vagy azoknál jobbakkal tudunk előrukkolni, akkor újra igazzá válhat a futball általános igazsága, amely tétel szerint egy mérkőzésen bármi megtörténhet. Egy biztos, össze kell szednünk magunkat, sokkal agresszívebben, sokkal több labdaszerzéssel, sokkal több párharcot megnyerve kell majd játszanunk a Ferencváros ellen.

Thomas Doll (FTC): - Örömteli, hogy két győzelemmel kezdtük a tavaszi bajnoki szezont, ezzel teljesítettük a magunkkal szembeni elvárásokat, igaz, a játékunkat illetően még egyáltalán nem lehetünk elégedettek. Ugyanakkor ez a két megnyert találkozó önbizalmat kell, hogy adjon a Honvéd elleni mérkőzést megelőzően. A kispestiek ellen soha nem játszunk könnyű mérkőzést, erre számítunk most is. Tiszteljük az ellenfelünket, de nagyon komoly célok lebegnek a szemeink előtt, amit, ha el akarunk érni, akkor a Bozsik Stadionból is pontokkal kell távoznunk. Harcias, taktikus mérkőzésre számítok, ahol higgadtnak kell maradnunk és a saját játékunkra kell koncentrálnunk.

http://nb1.blogstar.hu/./pages/nb1/contents/blog/25381/pics/lead_800x600.jpg
Debrecen,Diósgyőr,Ferencváros,Haladás,Honvéd,MTK,Paks,Puskás Akadémia,Újpest,Vasas,Videoton
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?