Ünnepel az egész város... – ja nem

Azt ismerik, hogy két ember beszélget:

– Hányan vannak pályán egyszerre egy focicsapatban?

– Azt hiszem kilencen, de remélem a Puskás Akadémia esik ki a végén.

Persze ez nem humoros és nem is vicc. A héten mindenki a magyar focival foglalkozott, még az is, aki amúgy bőszen hangoztatta eddig, hogy nem is érdekli ez az egész, sőt utálja is, de abban egyetértett ő is a hangosokkal, hogy a Puskás Akadémia essen ki, ha meg nem, akkor biztos bunda volt az egész és főleg kórházakat építsenek ne stadionokat (teszem hozzá: 2010 és 2015 között 500 milliárdot költöttek az egészségügyi intézmények fejlesztésére, de ez most tényleg csak mellékszál).

Lényeg, a lényeg a Puskás Akadémia ki is esett az NB I-ből, a Vasas meg nem. Az angyalföldiek fogták és a Puskáshoz, valamint a Videotonhoz hasonlóan legyőzték az MTK-t és alanyi jogon kiharcolták, hogy jövőre is az élvonal tagjai lehessenek. Most nem kiabált senki, Vancsa Miklós, Vasas ügyvezető sem aggódott a labdarúgás tisztaságáért, mert az ugye mégiscsak normális, hogy az ő csapata legyőzi az MTK-t, ha meg a Puskás nyer a kék-fehérek ellen, akkor az nyilván bunda.

Fotó: mti

Azoknak a többsége, akik azért kiabáltak a héten, hogy a Puskás essen ki nyilván nem tudnak megnevezni egy felcsúti játékost sem, pusztán Orbán Viktort utálják. Ezek azok az emberek, akik szerint a villanyszámlájuk nem lett kevesebb az elmúlt években és a sertéshús áfáját sem csökkentették, hanem egyenesen emelték. Ők azok az emberek, akik magasról tesznek rá, hogy ki szerepel az NB I-ben, csak a Puskás Akadémia ne legyen ott – valószínűleg amúgy a többségük nem tudná felsorolni a 12 élvonalbeli klubot ­– és ha lehet, akkor Orbán Viktornak legyen rossz. Azért én annyit belevettem volna még ebbe a nemzeti összeesküvés elmélet gyártó hétbe, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Vasassal szimpatizál, közjogi méltóság tekintetében pedig a miniszterelnök felett áll, vagyis... Na, de mindegy is.

És akkor az önkéntes megmondóemberek mivel állnak elő így egy nappal a bajnoki zárás után: a kormány korábban megígérte a Vasasnak, hogy felújítja a stadionját, ez most biztos elmarad.

Tort ül a sötétség...

Ugyanis a kormány nem megígérte az angyalföldi stadion felépítését, hanem szerződést kötött ezzel kapcsolatban. A stadiont felépítik és akkor is felépítették volna, ha a hatszoros bajnok csapat most kiesett volna.

Egyébként meg a Puskás Akadémia nem véletlenül esett ki. Egyrészt ugye egy ponttal kevesebbet szerzett, mint a Vasas. Másrészt az a csapat, amelynek egy 33 fordulós bajnokságban akad egy 10 és egy 6 meccsből álló nyeretlenségi szériája, ritkán szokott a tabella elején végezni.

És még egy apróság. Közben javában zajlik az NB II, ahonnan a Gyirmót biztosan feljut, ám a második helyért nagy a harc. Jelenleg a Kisvárda áll ebben a pozícióban, vagyis akár NB I-be is kerülhet. Elnézést kérek a várdai barátaimtól, játékosoktól, edzőktől, mindenkitől, de nagyon szurkolok, hogy a Mezőkövesd, vagy a ZTE legyen az ezüstérmes, ugyanis a Várda SE nem kért NB I-es licencet. Na most, ha második lenne a szabolcsi gárda, akkor sem juthatna fel élvonalba, vagyis akkor valahonnan kell találni egy plusz csapatot. Na abból mi lesz?!

 

2
http://nb1.blogstar.hu/./pages/nb1/contents/blog/26981/pics/lead_800x600.jpg
Honvéd,MTK,Puskás Akadémia,Vasas
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
K77 2016-05-02 10:03:24
Na jó, de akkor kavarjam még meg a Nyíregyháza függőben lévő ügyével, amely ott tart, hogy az elsőfokon eljáró bíróság hatályon kívül helyezte a licencadó testület összes döntését, vagyis most – nem véglegesen! – akár azt is mondhatjuk, hogy a Nyíregyháza is NB I-es. És akkor tegyük azt hozzá, hogy versenykiírást bajnokság közben, pláne után, nem nagyon szokás változtatni. Vagyis az NB I-ből két kieső, az NB II-ből két feljutó.
Válaszolok
Károly Ignác 2016-05-02 09:47:12
Na, ez egy kifejezetten korrekt cikk. Sajnos valóban ez a helyzet.
Egyébként pedig az MLSZ hatályos szabályzata szerint ha a második helyen végez a Kisvárda, de nem vállalj az a NB1-et, akkor az NB2. harmadik helyén végző csapat jut föl, nem pedig a PAFC marad bent...
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?